2015. január 15., csütörtök


Régóta hallani róla, a minap pedig be is mutatták a moduláris okostelefont, és állítólag még idén kapható lesz. Pedig szerintem halott ötlet. Legalábbis túl sokat várnak tőle.
Szerintem könnyen iparági bullshit lehet ebből is, mint a crystal glare lcd-kből, amelyet mostanság vált le az előtte is elérhető matt kijelző, mint új fícsör ;-)
Kifejtem bővebben is.

A Project Ara tök jól hangzik. Környezetbarát, meg bármikor cserélheted jobbra az elemeit. Támogatom!

Csakhogy ez már sokszor elhangzott, és még sohasem jött össze. Sem a notebook, sem a PC piacon.

Szerintem mindig is trendibb, szebb, vágyottabb lesz egy fixre tervezett és gyártott készülék.
Lásd a mostani vékonyságmániát, lassan már vágja az újjam egy telefon ;-)
Vagy ott vannak a konzolok, amelyek felhasználói az olcsóbb ár, zajszint, és az örökös CPU/VGA/stb-cserélgetés elkerülése végett választanak inkább egy célgépet egy moduláris PC helyett.

Amiatt pedig, hogy a széles tömegek nem fognak technikai specifikációkon agyalni, de látják hogy adott eszköz tetszik nekik, az kelendőbb is lesz. És ha kelendőbb, többet is kell gyártani. És ha többet gyártanak, automatikusan olcsóbb is lesz. (Kivéve ha Apple termékről beszélünk ;-)

Vagyis hamar lesz egy szebb, olcsóbb, és még jobb is egy olyan termékből, amit amúgy sem tart meg a mezei felhasználó 1-2 évnél tovább.

Hamar fejlődnie kell a moduláris telefonnak is. Hamar kinövi a tervezett csatlakozóit, hamar kell másik, hamar nem is lehet felhasználni a régi modulokat, vagy az újakat betenni a régibe. Jön a bajlódás, és már csak a bosszúság miatt is még többen fognak inkább fix designú készüléket választani.

Geekek "szűk" (igen!) körének lesz érdekes. Nekik is inkább arra, hogy vásárláskor összerakják a nekik megfelelő méretű és tudású telefont, amit esetleg amúgy nem találtak fixen gyártott formában. De ez is kis darabszámban és még butábban is drágábban, mint egy nem moduláris telefon.

Megint másképp fogalmazva szerintem nincsenek annyira sokan a geekek, hogy piacot határozzanak meg. A piacot a mezei felhasználók határozzák meg, akik sokkal többen vannak.

A szakmámban (mobil alkalmazás fejlesztés) Androidból mindenkinek Nexus-a van. Mert hát az a referencia. Mindegyikre kijött már a Lollipop, és mindenki le is frissítette. És mégsem volt ez elegendő ahhoz, hogy 1 hónap után elérte volna a 0.1%-ot, hogy legalább már a Google feltüntethesse saját statisztikájában (https://developer.android.com/about/dashboards/index.html). Pedig húdesokan vagyunk Nexus-osok.... és nem.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése