2016. április 19., kedd

Utóbbi idők egyik legfelkapottabb buzzword-je az "ájoti", avagy Internet of Things. Magyarul a dolgok internete, vagyis amikor már tényleg minden mindennel össze van, vagy legalábbis össze lehetne kötve.



Vannak remek ipari példák, de az átlagember leginkább az okosotthon megoldások által találkozik vele. Azon belül is a leggyakoribb példa, hogy pl. tudjuk irányítani távolról a fűtést, vagy épp egy konnektorba dugott bármit.

És (egyelőre) itt vége is van. Bármennyire is szép az ígéret, de ott még nem tartunk, hogy bármilyen, eredetileg független eszközt össze tudnánk kötni, hogy bizonyos esetben automatán történjen valami.
Nem tudom még rávenni a meglévő kávéfőzőmet hogy rendeljen kávét az általam kijelölt webshopból. Vehetek 10x annyiért kávéfőzőt (na nem itt a boltban lent), ami tud 10x anyiért egy bizonyos kávét rendelni, egy bizonyos helyről. De az nem az én megszokott, imádott kávém. Bocs.

Ahogy szokott, megjelent tucatnyi szabvány és protokoll ezen eszközök számára, mely protokollok biztonságossága is megkérdőjeleződött. Persze, nem az volt a fontos, hanem a gyors piacra lépés, hátha bejön. De még az sem találtatott ki, hogy igazán mire is van még szüksége az embernek, vagyis hogy mit kéne pontosan ellássanak ezek a protokollok.

Kicsit át is estünk a ló túloldalára. Felesleges dolgokat akarnak velünk megoldatni IoT alapokon, vagy épp olyanokat, amiket tizedannyiért eddig is meg tudtunk oldani, analóg módon, internet nélkül. Pl. növényeink időzített locsolása, vagy épp páratartalomtól is függő locsolása eddig is megoldható volt. Igen, nem tudtam visszanézni 2 évre, hogy mikor mi történt a fikusszal.

Minden esetre, amilyen IoT eszközkészletek most elérhetők, viszonylag jól beilleszhetők a midnennapi életbe, de ne tekintsünk rá megváltóként. Távirányítható konnektor, termosztát, mozgásérzékelő kamera (ezernyi vakriasztással persze, amikor besötétedik, vagy épp kivilágosodik). Túl sok választás nincs is, elég nagy márkák raktak csak össze "komplett" rendszereket, aranyáron persze, de kína még nem árasztotta el a piacot. De hamarosan fogja. És akkor kell résen lenni!

Ugyanis a jogi környezet sem készült fel még a kellő garanciák előírásával.

Tudja-e pl. az átlagfelhasználó, hogy a legegyszerűbb, mobilról távvezérelhető konnektorhoz is kell egy, a gyártó által üzemeltetett szerverpark? Nyilván nem.

Már a nagyobb itthoni internetszolgáltatók sem adnak publikus IP címet az otthoni internet hozzáféréshez. Elfogytak a címek. Vagyis csak egy belső hálózati IP címet kap a modem vagy a router, ami távolról, pl. mobilneten nem elérhető, a felhasználó nem tudja a portokat átírányítani az egyes eszközeihez. De amikor publikus is volt a cím, nem véletlenül változott meg időközönként. A drága fix IP címre meg nem kötelezheti egyik IoT gyártó sem a leendő felhasználót.

Vagyis az IoT eszközök közti kommunikáció alapvetően egy központi szerver vagy szerverek által üzemeltetett üzenetküldő rendszeren (hívhatjuk ezt is felhőnek) keresztül történik. Mindkét fél bejelentkezik a központba, mely központ közvetíti az üzeneteket így áthidalva a problémát, hogy a végponti eszközök egyébként nem (vagy csak speciális esetben) tudnának egymással közvetlenül üzenetet váltani.

Szóval eddig megvettük a mikrót, vagy bármit, a garanciaidő után 10 évvel is nagy biztonsággal menni fog. Egy IoT konnektor nem biztos. Hiába lesz egyébként hibátlan a hardver maga. Egy IoT termékkel szolgáltatást, vagy ami még rosszabb, szoftvert is vásárolunk. És ha ezt külön szolgáltatási havidíj nélkül tesszük, az ránk nézve kockázatos. Ki az, aki azt a rendszert 10 év múlva még üzemeltetni fogja? Vagy ha az akkor eszközöket ki is fogja még szolgálni, kompatibilis lesz-e a régiekkel? A kismillió féle-fajta IoT eszközre nem lehet majd csak úgy OS-t frissíteni.

Fel kellene tenni a kérdést, hogy nem az-e a különbség egy 6 és egy 15 ezer forintos WiFi-s konnektor között, hogy az egyik gyártó 2-5 a másik 5-10 évre tervezi fenntartani a mögöttes infrastruktúrát?

Igen nagy bukások vagy lenyúlások lesznek itt ;-)





0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése